Kedves Látogatók!

(Bár naivitás lenne azt gondolni, hogy máris olvasótáborom van, azért a reményt hagyjuk meg... Plusz mégiscsak illendő valami megszólítás, nemde?)

Kezdjük akkor magamról pár szóval... 31 éves, boldog párkapcsolatban élő, otthondolgozó lány vagyok. Ez eddig semmi különös, igaz? Na jó, a boldog párkapcsolat talán elsőre nyálasan hangzik, vagy a mai világban talán Alien-nek is számítok vele. De nem volt ez mindig így... Én is hosszú útkeresésen vagyok túl, sok tapasztalatot szereztem az életben, sok barátnőmnek próbáltam/próbálok a mai napig is útkeresési tanácsot adni... Ez adta azt a "bátorságot", hogy belefogjak egy blogírásba...

Sosem akartam pszichológus lenni. Semmi affinitásom nincs a humán tantárgyakhoz, és nem szeretem azt a sok maszlagot, amit anno az iskolában ránk erőltettek, így nem is akartam ELTE bölcsészetére menni... Vagy semmi hasonlóra... Viszont a barátaimat mindig meghallgattam, na és persze ők is engem. Akkor jöttünk rá, hogy kibeszélni jó, és kell! Mert felszabadít! Ha nem, akkor előbb-utóbb felrobbansz, mint egy atombomba... Tudom, tapasztalat... 

Szóval ott tartottam, hogy sok embernek adtam tanácsot... Vagy azért, mert már én is átéltem hasonlót, vagy mert "kívülről" egyszerűen okosabb az ember. Ezek nagy közhelyek, tudom.

És ennyi tapasztalat után... (Egyetemi évek, munkahely, párkapcsolati függőség, szingliség, szeretőség, mostohaanyaság (van egy nevelt fiam, ezt eddig nem mondtam volna?) boldog párkapcsolat, stb...) épp elég okot ad arra, hogy megpróbáljak segíteni másoknak... Nem hivatásszerűen, mert mint mondtam:

1.) nem vagyok pszichológus

2.) van más munkám, amit nagyon szeretek, és ahol szintén kiélhetem "megmondó-hajlamomat" 

A blog célja tehát egyfelől a segítés, illetve drága Hölgy- és Úrtársaim a szemek felnyitása, hogy emberek NE SZÚRJÁTOK EL!